O-350 Eb., San Nazzaro

O-350 ccm Európa-bajnoki sorozat 2. részverseny, San Nazzaro, Olaszország, 2017. július 15-16.

Massimo Chiuci versenyfotói a FB-on

A megelőző, nem túl sikeres versenyek után világbajnok versenyzőnknek és a csapatnak nagyon kellett volna már a sikerélmény…
És a kezdés jót is ígért: Pfeil Zoltán a 9 fős mezőnyben az első futamban 2. lett!

Mivel a második futam rajtja nem túl jól sikerült, Zoli a mezőny végéről küzdötte magát egyre előrébb. Az utolsó előtti, 7. körben viszont súlyos baleset történt, amikor a forduló utáni egyenesben teljes sebességgel haladva meg akarta előzni Bédi Tündét, hogy az ideális, rövidebb ívre tudjon kerülni. A rendelkezésre álló videofelvétel (nyilvános YouTube videó, Jonathan Perciavalle felvétele) alapján úgy látszik, hogy eközben Zoli hajója túl közel került az előzött hajó oldalához, és a szerencsétlenül összeadódó erők – a levegőpaplan és a hullámzó-spriccelő víz – hatására az ő hajója hatalmasat repült. Bár a felvételen az eset oldal-ütközésnek tűnik, ennek nyoma hajótesteken nem látszik, és utólag elmondva az érintett versenyzők sem éreztek ütközést. Zoli utolsó emléke a repülés pár pillanata – utána már csak a mentőautóban tért magához. A kórházba elkísérte őt, és az első pár órában végig a segítségére volt az évek óta olasz színekben versenyző Bédi Tünde, aki Cremonában lakik a családjával, tehát jól ismeri a helyi viszonyokat, és olaszul is jól beszél. Utólag is köszönet neki az áldozatkészségért!
Az esés sajnos olyan szerencsétlenre sikerült, hogy az erős vízbe csapódáskor a mentőfelszerelés dacára  versenyző súlyosan megsérült: a két helyen is eltört combcsontot a cremonai kórházban egy műtét során fémekkel rögzítették; a 3-astól a 10-esig eltörtek a bordái, vérömlenyt és tüdősérülést okozva. Mivel az ütéskor alulról nagy nyomással bezúduló víz letépte róla a sisakot, így a nyakát-fejét is ütés érte, az orrcsontja eltört – kész csoda, hogy nem lett komolyabb fejsérülése is!
Csaknem tíz napnyi kórházi kezelés után július 25-én, kedden éjjel mentőautó hozta őt haza Cremonából Bajára. A hosszú, nehéz út után végre otthonában lábadozik!
Bár a lába már egészen jól van, a felépülés előre láthatólag hosszadalmas és fájdalmas lesz, hisz a rögzíthetetlen bordák nehezen gyógyulnak, a tüdősérülés miatt pedig szervezetének oxigénellátása sem az igazi még. Ezek miatt itthon is folyamatos orvosi kontroll alatt áll.
És a jövő? Egyelőre a mielőbbi teljes felgyógyulásig tart…
Kívánunk ehhez neki és a családnak erőt, türelmet, kitartást!

Az egyetlen értékelhető, első futamban elért 2. helyezése Pfeil Zoltán számára egy összesített 5. helyhez volt elég.